Skip to content

Árképzés a gyakorlatban

Egy régóta halogatott, de mindenkit érintő –mostanában sajnos még inkább- és foglalkozató témát
hoztam most nektek, ez pedig nem más, mint az árképzés gyakorlatban.

Igyekszem úgy összefoglalni, ahogyan az általában sorrendben történik, talán így a legjobban
kalkulálható. Természetesen most egy ideális esetről írok, amikor én is beleadtam a tudásom legjavát,
amikor a vendég is betartja az otthonra kapott házi feladatokat és amikor az Univerzum is
megtámogatta az együttműködésünket.

Sérült, beteg köröm

  • Bejelentkezés
  • Időpont egyeztetés (itt már sejthető, hogy velünk lesznek-e az égiek, vagy sem)
  • Konzultáció
  • Első kezelés
  • További kezelések két-három hetente, majd két hónap elteltével havonta általánosságban
    legalább egy évig.

Mennyibe kerül? Miért fizetsz?

Először a konzultációs alkalommal kerül sor fizetésre, de ez a legtöbbször úgy alakul, hogy már az
első kezelés is lesz. Ebben az esetben a konzultáció és a sérült köröm kezelés árát, illetve az otthoni
ápoláshoz általam ajánlott termékek, kiegészítők árát fogom számlázni, viszont egy alkalmat már
letudtunk. A konzultáció során vendégkártyát töltök ki, általános állapotfelmérést végzek és
átbeszéljük a kezelési tervet. Az otthoni ápolási tanácsokat legtöbbször még aznap, de legkésőbb
24órán belül elküldöm a megbeszélt kapcsolattartási felületre. (mit mire, honnan, mivel, mikor,
hányszor és hova) Javaslatot teszek orvosi konzultációra, amennyiben úgy ítélem meg, hogy az adott
probléma megoldása csak szakorvos bevonásával lehetséges. Az adminisztráció beleegyező
nyilatkozat aláírásával zárul.

Első kezelés

Első kezelés, ha nem ejtettük meg a konzultációs alkalommal. Ekkor történik a köröm
legdrasztikusabb tisztítása, általában nem, vagy alig jár fájdalommal, kizárólag tűréshatárig dolgozom,
figyelme véve a vendégem félelmeit és fájdalomküszöbét. Leírva sokkal borzasztóbb, mint a
valóságban és a legtöbb esetben egy hatalmas megkönnyebbülés, sóhaj és mosoly, amivel a kezelés
zárul. Természetesen egy-két napig előfordulhat érzékenység, de az érzés, amikor valaki elindult a rég
halogatott és rettegett úton mindent felülír. Ekkor a köröm kezelés árát valamint az otthonra való
ápolási termékek, kiegészítők árát fogom számlázni.

Ezután két hét múlva találkozunk. Már látni fogom, hogy mennyire szorgalmas a vendég otthon
–ilyenkor még mindenki nagyon jó kis diák -, sérült köröm esetén, pláne, ha régóta fennálló
problémáról volt szó, a test nagyon hálás a törődésért, amit oly sokáig nélkülözött, ezért nagyon
látványos dolgok tudnak történni ott, ahol eddig például egy vastag, kemény köröm és bőr volt. Ezen
az alkalmon újra elvégzem a teljes köröm tisztítást és valószínűleg újabb otthoni feladatokkal engedem
haza a vendégemet. Nem az információval akarok kereskedni, csupán az első alkalommal annyi infót
zúdítok a vendégek nyakába, hogy azt is bőven sok megjegyezni és napirendbe illeszteni.
Körömkezelést fogok számlázni a felhasznált anyagoktól függetlenül.

Körömszabályozás

Újabb két hét eltelt és a vendégem már rutinosan huppan a székembe. Már itthon van, már tudja, hova
kell lerakni a cipőt, hol a táska helye és már nagyon sokat tudunk egymásról. Tudom, hogy mivel
foglalkozik, hogyan étkezik, szed-e táplálék kiegészítőket, mit sportol és azt is, hogy milyen örömei,
illetve gondjai vannak az élete hétköznapjaiban. Mert ezek mind-mind nagymértékben befolyásolják a test minden egyes sejtjét, így a javulásra is hatással vannak. Az eredménynek közösen örülünk, majd én elvégzem a köröm tisztítását, valamint ha a köröm állapota megengedi és szükség is van rá, akkor
felkerül a körömszabályzó eszköz is. Körömkezelést vagy körömszabályozást fogok számlázni.

Reményeim szerint a körömszabályzóval minden rendben volt, így most is két hét elteltével
találkoztunk. Ha a konzultáció során felmerült, hogy a köröm betegsége valamilyen belgyógyászati és
vagy ortopédiai elváltozás következménye, akkor mostanra már legalább időpontokat tudunk, hogy a
vendégem mikor jut el oda. (Fekete öves gyógyulni vágyók már túl is vannak rajta ) Ebben az egy
esetben következetes vagyok és ezt minden esetben számon fogom kérni, mert különben jön az
elkerülhetetlen csalódás, ami engem éppen úgy megvisel, mint a vendéget. Minden más esetben
teljesen megértő és elfogadó vagyok, hiszem, hogy emberből vagyunk, és mint ilyenek esendők. Ha a
törekvést érzem, akkor részemről minden belefér. Körömtisztítást fogok végezni és a számlán is ez fog
szerepelni. Ha esetleg a szabályzóval történt valami az első egy hétben, akkor természetesen azt
garanciában fogom újra felrakni, ha még nem került fel a szabályzó és most helyezem fel, akkor annak
az árát fogod a számlán látni. Legközelebb három hét múlva találkozunk.

Rutinos vendég

Ekkora már fejből tudod, hogy mikor melyik frézerért nyúlok, hogy melyik eszközömet hol tartom,
csak akkor lepődsz meg, ha valami újat látsz meg a kezemben és már abszolúte vagyunk olyan
viszonyban, hogy ezt szóvá is tedd, és én ezt egyenesen imádom.  Megérkeztél hozzám végleg.
Hogy honnan tudom még ezt? Hát onnan, hogy általában ilyenkor hangzik el az a kérdés (amit ugyan
már az első bejelentkezéskor elvileg rövidre zártunk): esetleg valamikor rendbe tudnád rakni a lábamat
is, nem csak ezt az egy(két) körmömet? Ilyenkor érzem minden sejtemben, hogy tényleg erre
születtem. Ez egy olyan visszajelzés a vendég részéről, aminél jobban semmivel sem tudná kifejezni
azt, hogy a megbízik bennem, hogy hiteles vagyok számára és én rendszerint elolvadok ilyenkor. Sok
minden történt már ekkora körömtájékon, de az én dolgom ugyanaz marad: elvégzem a
körömtisztítást, további otthoni ápolási tanácsokat adok, valamint nézek egy időpontot egy hónap
múlvára, most már komplett lábápolásra és körömkezelésre. Amit ezen a napon a számlán látni fogsz
az a felhasznált anyagoktól függetlenül a körömtisztítás ára lesz.

Ennél a fázisnál havonta fogunk találkozni. A kezelés ára innentől fogva vagy a teljes lábápolás díja – ha
találtam helyet neked a naptárban-, vagy csak a körömkezelés ára lesz, ezeken felül plusz költség csak
akkor merül fel, ha újabb szabályzót kell felhelyezni, vagy esetleg még csak mostanra értük el azt az
állapotot, hogy felkerülhet. Magasabb költséggel -pedikűr esetén- akkor kell még számolni, ha a láb állapota eltér az egészségestől. Ebben az esetben extra pedikűr ára kerül a számlára. Ide tartozik a megvastagodott körmök és a sarokrepedezések tisztítása. Tyúkszem és benőtt köröm kiemelése és ellátása további díjként kerül felszámításra az alappedikűr árán felül. De ez már egy új bejegyzés részletes témája lesz.

Kezelési protokoll

Ahogyan a bejegyzés elején írtam ez egy nagyon-nagyon ideális, MINDESÉG által is
megtámogatott kezelési protokoll bemutatása. Azonban sok esetben történik újra valami a gyógyulófélben lévő körömmel –ahol eleve rés van az energetikai rendszeren, az könnyebben és nagyobb sansszal sérül ugyanott, így általánosságban az mondható el, hogy magasabb összegű
fizetési kötelezettséged az első alkalommal lesz, valamint akkor kell számolnod ilyennel, ha a tisztításon felül egyéb anyagot is kell használjak a kezelés során.

Természetesen mérlegelem azt is, hogy mióta jársz hozzám kezelésre, mennyire tartod be az otthoni ápolási szokásokat, így a szorgalmas és kitartó vendégeknek a kötözésre, tamponálásra –bár az árlistán
szerepel-, nem számítok fel pluszban költséget, azokat a körömkezelés díja tartalmazza.

Igyekszem az árképzésemet versenyképesen és mindenki számára elérhetően tartani, a kezelési protokollt is ennek a szellemében állítottam össze. Természetesen bizonyos irányvonal mentén,
amelyektől eltérni szakmaiatlan és végeredményében tekintve mihaszna is lenne. 

Amikor egy szolgáltatás árát megállapítom, akkor a következőket kell figyelembe vennem: ráfordított idő, felhasznált anyagok költsége, felhasznált eszközök amortizációs költsége, vállalkozásüzemeltetés,
szalonbérlés, felelősség-biztosítás díja, továbbképzések ára. Ezek kizárólag csak a szakmai szempontok, amikből nem tudok és nem is akarok a szolgáltatás színvonala miatt lejjebb adni. 

Számomra fontos, hogy a jövőben szakmailag még tovább fejlődjek, hogy a gépeim, eszközeim
megfeleljenek a legújabb innovatív trendeknek, hogy maximálisan meg tudjak felelni a higiéniai elvárásoknak. A lábápolás jelenleg a leggyorsabban fejlődő és legdinamikusabban megújuló szépészeti ágazatok egyike, összetett és gyönyörű feladat. Én pedig ott szeretnék lenni a jók között nagyon. Nem
holmi egoizmusból, hanem a születésem óta makacsul hajtó maximalizmusom és felelősségtudatom
miatt. Amikor egy vendég lábát a kezemben tartom, akkor érzésem szerint egy ember életét tartom a kezemben. Mert a lába beszél hozzám, suttog nekem. Az eltáncolt körmök sóhajtanak, a fáradt talpak
hálásan simulnak a kezeim közé és ezért cserébe nekem minimum nagyon jónak kell lennem! 

Ehhez pedig szükség van arra, hogy amivel, ahol dolgozom az kiváló legyen, én
pedig szakmailag mindig felkészült legyek. Ezeknek ára van. Ezért kérlek ezután így tekints az áraimra. Mert az árak mögött mindketten ott vagyunk: a te garanciád arra, hogy jó kezekben lehetsz és az én garanciám arra, hogy a jövőben is jó kezek között lehetsz.

Több mint lábápolás, Több mint Pedikűr

Kérjen időpontot kezelésre!

kapcsolat

+36 70 884 7412

uzenet@spiritlabapolo.hu