Kezeletlen lábgomba
Lábunk egészsége alapvető fontosságú a mindennapi életünkben. Kulcsa annak, hogy képesek legyünk a napi, számunkra fontos ügyek elintézésének, helyváltoztatásra, sportolásra, egyszerűen arra, hogy éljük az életünket. Nem csak fiatal korban nagy a jelentősége, hanem idősebb és nagyon idős korban is.
Az idős emberek hajlamosak nem tudomást venni olyan kezdeti jelekről, ami jelzi az egyensúly felborulását, viszont később komoly betegséget idézhet elő. A lábat érintő betegségek, mint a lábgomba vagy az orbánc, jelentős szövődményeket és komoly egészségügyi problémákat okozhatnak, ha nem kezelik őket időben.


Kezeletlen lábgomba szövődményei és megelőzésük
A lábgomba szövődményei közé tartozik a körömgomba, a krónikus bőrgyulladás, valamint a fentebb említett orbánc is.
Az ilyen súlyos komplikációk elkerülése érdekében fontos, hogy bármilyen az egészségestől eltérő bőrelváltozást már korai stádiumban képesek legyünk felismerni és megtenni a szükséges lépéseket. A pontos diagnózis felállítása orvosi kompetencia, de addig is fontos a kiemelt higiénia betartása, majd ha az orvos úgy ítéli meg, akkor az általa felírt gombaellenes kenőcsök, spray-k, fertőtlenítők használata, mert ezek hatékony megoldást nyújthatnak. Kezelés nélkül azonban komoly szövődménye lehet a lábgombának, de szerencsére jól kezelhető.
Lábgomba, a gyakori, de komolyan veendő kellemetlenség
A lábgomba az egyik leggyakoribb bőrbetegség, amelyet a lábujjak között vagy a talpon élő gombák okoznak. A fertőzés általában viszketéssel, bőrpírral, hámlással és kellemetlen szaggal jár. Különösen meleg, nedves környezetben, például edzőcipőkben vagy uszodákban terjed gyorsan.
Ha a lábgombát nem kezelik megfelelően, könnyen átterjedhet a körmökre, ahol még nehezebben gyógyítható, illetve kaput nyithat más fertőzések számára. Az állandóan sérült bőr gyulladást okozhat, amely súlyosabb állapotok, például orbánc kialakulásához vezethet.
Az orbánc már súlyos fertőzésnek számít
Az orbánc egy bakteriális fertőzés, amelyet leggyakrabban a Streptococcus pyogenes baktérium okoz. A fertőzés a bőr mélyebb rétegeit érinti, és általában lázzal, duzzanattal, valamint a bőr élénkvörös elszíneződésével jár. Gyakran a lábgomba miatt sérült bőrön keresztül jutnak be a baktériumok, így az orbánc kialakulása megelőzhető a lábgomba fertőzés következetes és megfelelő kezelésével. Ez a betegség mindenképpen orvosi kezelést igényel, ha ilyen tüneteket észlelünk magunkon, akkor gyorsan mondjunk le az otthoni praktikákról, házi tippek és trükkökről. Ez a betegség azonnali orvosi ellátást igényel!
Kezeletlenül az orbánc életveszélyes állapothoz, például szepszishez (vérmérgezés) is vezethet. Ezért a megfelelő szintű orvosi kezelés és a fertőtlenítés kulcsfontosságú. Az orbáncot leggyakrabban antibiotikumokkal kezelik, amelyek célzottan pusztítják el a kórokozó baktériumokat. Az antibiotikumok célzottan hatnak a baktériumokra, így gyorsan csökkentik a fertőzés okozta tüneteket és megakadályozzák a még súlyosabb szövődményeket. Fontos azonban, hogy az antibiotikumokat mindig orvosi utasítás szerint szedjük.
Az orbánc tünetei a lábon
Az általános tünetek gyakran már a bőrtünetek megjelenése előtt, néhány nappal jelentkeznek. Ide tartozik a magas láz, a hidegrázás, az étvágytalanság, valamint a hányinger és a hányás. Idős betegek esetében előfordulhat, hogy ezek a tünetek enyhébbek vagy akár teljesen hiányoznak. A bőrtünetek a fertőzés behatolási helyétől indulva terjednek. Az érintett területeken a bőrpír jól elkülönül az egészséges bőrfelületektől, mintája lángnyelvszerű. A beteg bőrterületek duzzadtak, feszesek, fénylenek, valamint érzékenyek a nyomásra, a beteg valószínűleg nem akar/nem tud cipőt, esetleg zoknit sem felvenni.
A legyengült immunrendszerrel rendelkező személyeknél, időseknél és csecsemőknél a fertőzés az egész szervezetre kiterjedhet, ami szepszis kialakulásához vezethet, és gyakori lehet a betegség kiújulása is.