Új Spirit Lábápoló Stúdió helyszín
Új Spirit Lábápoló Stúdió helyszín – Kedvesek!
Mint azt már néhányatok tudja: egy ideje kerülgetett a kényszerköltözés rezsidémonja. Egyik nap így, másik nap úgy gondoltam. Bak vagyok, nehezen adom fel a jól megszokott és bejáratott dolgaimat.
Azért emellett kicsit(?), jó nagyon Ikrek is, aki szereti halogatni ugyanezeket. Próbáltam sokféleképpen, hívtam ezt, hívtam azt, terveztem, számoltam, picit bele is kattantam. Végül megszületett a végső döntés: költöznöm kell, nincs màs lehetőség. Sokkal hosszabb idő volt az irányt kijelölni, mint a helyet megtalálni, de azért magamhoz hűen ez is igényelt némi álmatlanul átgondolkozott éjszakát.
A versenyben végül két lehetséges hely maradt benn…sejtitek talán mi következne most, ha folytatnám. Nem teszem! Inkább ezennel ünnepélyesen bejelentem, talpig ünneplőbe öltöztetve a szívem, hogy készül már az új helyem!
Május második felétől
A jó hír, hogy csak te meg én leszünk, egyedül bérlem az üzletet. A falak frissek, ropogósak, a bejárat két oldalról megközelíthető, az egyik oldalról akadálymentesitett. Busz, villamos ugyanúgy a közelben, a parkolás továbbra is ingyenes, de a délután autóval érkezőket arra szeretném kérni, hogy legalább 5-10percet hamarabb induljanak hozzám, mert ekkor már kicsit nehézkesebb lesz, mint eddig volt.
Ha minden jól megy, ha mindenki megérkezik, amikorra, amivel ígérte, ha nem esnek ki csontvázak a falakból, akkor május második felében már az új Spirit Lábápoló Stúdióban foglak benneteket fogadni.
Pontos érkezés
Az időpontokra érkezés is kiemelten fontos lesz (max. 5 perccel érkezz korábban, 10-nél többet ne késs), mert nem lesz külön váró helyiség és én továbbra is szeretném biztosítani mindenkinek a neki járó én-idejét, ami plusz egy fővel a kezelőhelyiségben nem tud megvalósulni. (Sajnos bárhogy is tanakodtam olyan opció nem volt, ami ne járt volna jelentős kényelmetlenséggel is)
A költözés pontos idejét és a címet ki fogom írni a hamarosan, illetve igyekszem mindenkinek az időpontja előtt privátban is elküldeni, de hálásan megköszönöm, ha ti is zaklattok emiatt, nehogy porszem kerüljön a gépezetbe.
Árak változása május 1-től
Nem túl jó kommunikációs stratégia a végére hagyni a legfájóbbat tanultam, tudom, de muszáj ezt is megosztanom veletek: mind a szolgáltatások köre, ideje, mind az árlista és az árak is módosulnak május elsejétől. Ezekről is írok majd egy bővebben még a napokban, az árlistát pedig már láttátok az üzletben, illetve holnaptól fenn lesz az Árlista oldalon is.
Bármi kérdésetek van keressetek, írjatok, hívjatok és legfőképpen drukkoljatok nekem, hogy gördülékenyen, a tervek szerint haladjon minden!
Annyira izgulok!