A lényeg
Rólam
Problémás lábakkal, sajátos elváltozásokkal és körömgondozással foglalkozó stúdió vezetője vagyok.
Problémás lábak szakembere
Az út nem volt rövid az álomtól a megvalósításig. Amióta beköszöntött az életembe ez a szerelem, valójában azóta tudom: ez az én utam, nincs más opció, így megérte várni rá, míg az álomból valóság lehetett.


Spirit Lábápoló stúdió
Tóth Brigitta vagyok, különleges problémákkal, elváltozásokkal és problémás lábakkal foglalkozó lábápoló, a Spirit Lábápoló Stúdió megálmodója és alapítója.
Lábaink az általános egészségi állapotunk tükörképe
Folyamatos tanulás
Nem ültem hátratett kézzel, folyamatosan képeztem magam. Mostanra az elkötelezettség, hit és kellő alázat mellett, a megfelelő szakmai kompetencia is rendelkezésemre áll ahhoz, hogy magabiztosan, örömmel problémás lábat is vállalhatok.
Problémás lábak szakértője
A pedikűr irányzaton belül kifejezetten a problémás lábak ápolására, ezen belül is a benőtt, beteg körmök kezelésére, valamint a száraz, vízhiányos, repedezett bőr gondozására szakosodtam. Eredeti végzettségemből adódóan – buddhista tanító – hiszek abban, hogy fizikai testünk a benső önvalónk tükre: ami bent, az van kint. Lábaink ebből a szempontból egyáltalán nincsenek szerencsés helyzetben, hiszen túl „távol” esnek a szemeinktől, hogy észrevegyük időben, ha baj van, és túl „távol” esnek kezeinktől, hogy megkapják a mindennapi testápolásunk során azt törődést, amit érdemelnének. Ha meg akarom határozni önmagam, akkor azt mondanám, hogy a csendesen tűrő lábak szóvivője vagyok, azoké a lábaké, amelyek egész nap a legnagyobb teherviselésnek vannak kitéve.
Life Long Learning
Hiszek az élethosszig tartó tanulásban, éppen ezért folyamatosan képzem magam és nem csak elméletben, de gyakorlatban is hasznosítom a legmodernebb eljárásokat, amiben az egyre növekvő vendégforgalom is nagy segítségemre van.
Az életem
A munkám


Szerencsésnek tartom magam, mert megérkezhettem oda, ahová mindig is vágytam: olyan munkám van, ami a hivatásom, amiben kiteljesedhetek.

Szolgáltatásaim
Problémás lábak szakembereként és pedikűrösként az az elhivatottság hajt, hogy segítsek a hozzám forduló vendégeimen. Akár fájdalmas csőköröm, vagy gyulladt benőtt, esetleg gombás köröm elváltozásról van szó, van megoldás. Ha a probléma túlmutat a képzettségemen, akkor ezt azonnal megbeszéljük és javaslatot is teszek milyen orvost, vagy szakembert keressen fel a vendégem.
minőségi szolgáltatás
Általam használt termékek
Kiváló minőségű, a szakma által elismert, prémium kategóriás lábápoló márkákkal és technológiával dolgozom.






Previous image
Next image